Igaz történet a kalapácsról

A boltban félhomály volt. Nem ijesztően, inkább sejtelmesen. A polcokon sorba állítva, fektetve szerszámok. Én a harmadik polcon voltam egy másik, kisebb kalapács mellett. Vártuk a vevőket.

Kinyílt az ajtó. Mindegyikünk arra gondolt, értem jöttek. Az illető nézelődött egy kicsit, majd megállt a harmadik polc előtt. Kihúztam magam, de ő a másik kalapácsot vette le. Nézegette, majd kicsit mosolyogva visszatette és értem nyúlt. Finoman, de határozottan fogott meg. Igyekeztem a kezébe simulni, de ekkor erősen megfogta a fejem és megrázta. Elszédültem. Mire magamhoz tértem, már az utcán voltunk és a gazdám - ezentúl így hívom - büszkén lóbált a nagy, erős markában.

A kovácsműhely, mely ezentúl otthonom lett, csak valamivel volt barátságosabb az előbbinél. Nem volt sok szerszám, de a nagy, még itt-ott fényes üllő rögtön feltűnt. Szépen ívelő, nagy teste egy farönkön terpeszkedett, látszott, hogy itt ő az úr. Kicsit lenézően végigmért, mintha azt mondta volna: Mit akarsz itt, te kis vacak? Később rájöttem, tévedtem, hiszen ő várt a legjobban, csak ketten együtt értünk valamit.

Másnap, mikor a gazdám rátette a tüzes patkót az üllőre felszisszentem, de ekkor következtem én, és a csodálatos ritmusú ütések után megértettem, mi is a dolgom. Igyekeztem is, hogy a gazdám megszeressen. Sikerült.

Én legjobban a lovakat kedveltem. Megtanultam finoman verni a szögeket a patájukba, hogy ne fájjon nekik.

Sok év telt el így. Közben másik városba költöztünk. Gazdámnak sokat kellett dolgozni, hogy népes családját el tudja tartani.

Egyik nap nem jött be csak a fia. Őt már ismertem és éreztem, hogy ezentúl vele fogok dolgozni. Új gazdám lett.

Sajnos többet nem találkoztam lovakkal. Más, érdekesebb feladataim lettek. Rugókat készítettünk, javítottunk, bicikli utánfutókhoz, autókhoz. Többet is dolgoztunk az üllővel, ezért igaz bárátok lettünk.

Egyik nap furcsa emberek jöttek, más nyelven beszéltek. Az új gazdám nem volt túl boldog, de szorgalmasan dolgoztatott minket. Kellemetlen évek következtek, nem volt új szerszám csak dolgoztunk, dolgoztunk. Az üllő is megkopott és én is éreztem, kezdek elhasználódni. Féltem, hogy elvesznek az új gazdámtól, akit szintén nagyon megszerettem. Szerencsére a munkánkra szükség volt, így együtt maradhattunk.

Az évek gyorsan múltak, és egy reggel új gazdám nem jött be csak a fia, akit már szintén ismertem. Ő lett az újabb gazdám.

Nagy változások jöttek, új szerszámok, gépek és általános műhelyfejlesztés történt. Az Ajax kalapácstól kicsit megijedtem, mert nagyon nagyképű volt, aztán rájöttem, hogy továbbra is rám és az üllőre van a legnagyobb szükség. Munkás évek után egy nap kevesebb, majd még kevesebb lett a munka. Már unalmas volt a pihenés. Ekkor jött a segítség, újabb gazdám két fia elindult munkát keresni. Az új gépekkel pedig már más-más méretű rugókat is készítettek. Engem nem sokszor vettek kézbe, de mégis megszerettem a fiatalságukat, jókedvüket, modern életfelfogásukat és főleg azért, mert ugyanolyan lelkiismeretességgel dolgoztak, mint Dédapjuk, Nagyapjuk és Édesapjuk. Most már újabb két gazdám van.

Nem baj, ha többet vagyok a polcon és pihenek, innen mindent látok és még egy darabig szeretnék is.

Megöregedtem, 125 éves vagyok.